Olvasástanítás

Tanév elején a tanterem falára feltettem az összes betű A/4-es formátumú hívóképét. A képeket a betűtanítás sorrendjében helyeztem fel (1.melléklet) így a gyerekek mindig látják , hogy melyik betű tanulása fog következni. A betűtanulás dramatikus játékának főszereplője Nyuszkó-Muszkó_Tappancs tanító bácsi (2.melléklet), aki az erdei tisztáson egy iskolát nyitott az erdei állatok, növények, tárgyak részére. Minden betűtanulás alkalmával a gyerekeket egy kalandos kirándulás várja, ahol szerepbe lépve élhetik át az új hangok varázslatos világát. A saját szubjektív élmény alapján szerzett tudás, új érzelmi többlettel tölt meg minden betűt.

 A tantermünkkel szemben van a drámaterem, így a dramatikus hívómeséket itt szoktuk eljátszani a gyerekekkel. Minden szereplőt (bábok, plüss játékok, tárgyak pl:jégcsap, óra,ceruza,  ételek pl:fagyi, perec,  jelenségek pl:napsugár/zseblámpa/) a gyerekek keltenek életre. A kereteket jól ismerik, a történetet mindig a tanító kezdi el, és annál a mondatnál, hogy:

-Nyuszkó Muszkó Tappancs tanító bácsi megjelent az erdei tisztáson.

A gyerekek sorban, szerepbe lépnek, egyik szereplő hívja a másikat, az abban a pillanatban kitalált mese szereplőjeként. Ezek a dramatikus tevékenységek a „mintha”segítségével repítik a tanulókat Fagyiországba, az Üveghegyen túlra a tengerparti homokba, Jégbirodalomba vagy a képzeletbeli űrutazásra. A cselekvő részvételen keresztül létrejön a személyes élmény. Minden betűnek külön története lesz, melyet már többet nem lehet elfelejteni. A mesék egyre bővülhetnek. Napról napra többet igényelnek a gyerekek. Kibővíthetjük az eszköztárunkat írásos anyaggal, képekkel, tárgyakkal, hangszerekkel.

A gyerekek mindig tudják, hogy a mese végén meg kell ismerkednünk az új betű hívóképét megjelenítő tárggyal, így a mesét úgy szövik, hogy az utolsó szereplő mindig az adott betű hangjával érkezzen. A meséket a gyerekek maguk zárják le, aki Nyuszkó Muszkó szerepében van, a falon lévő kolompot(3.melléklet)megrázza, és így szól:

- Gyertek gyerekek! Kezdődhet a tanítás! Ilyenkor minden gyerek átmegy a tantermünkbe, leül, és már nézi az olvasókönyvében az új betűt.

 Innen az óra hátralevő részében már a hagyományos betűtanítási algoritmus szerint haladunk tovább, de a gyerekek padján, ölében még mindig ott csücsülnek a játékok: Alma Anna, Károly Kutya, Okoskodó Oroszlán és a többiek.

Fontos azonban megemlíteni, hogy ezzel a módszerrel csak a drámapedagógiában képzettséggel rendelkező, drámaformákkal bánni tudó pedagógus tud hitelesen tanítani, aki birtokában van az írás –és olvasástanítás szakmai, tantárgy pedagógiai ismereteknek egyaránt.

A jó drámatanár legelső célja, hogy felkeltse a tanítványai érdeklődését. Ha ez megtörtént, könnyű elérni, hogy a gyerekek bevonódjanak a játékba. Csak ezt követően van esély arra, hogy a tanulók energiát is fektessenek a munkába. Lépésről lépésre haladva, egyre fontosabbá válik számukra, már az ő történetük lesz, így lehetőség nyílik a teljes belefeledkezésbe.

Ha a tanító jól motiválja a gyerekeket, követelőzve várják, hogy mikor tanulunk új betűt.

Kezdetben minden meseszereplőt nekem kellett elkészítenem, beszereznem. A betűtanítási folyamat közepe táján azt vettem észre, hogy a gyerekek kezdik behordani a játékaikat otthonról. Szeretnék, ha a kedvenceik szerepelnének a közös dramatizálásunkba. Előre készülnek, találgatják vajon melyik tárgynak mi lesz a hangja, vajon mi történik majd vele a mesében?

 Előfordult már, hogy egy anyuka egész éjjel egy „csigát” varrt, hogy reggelre a kislánya behozhassa Csiga Csillát, hiszen tudták, hogy az nap a „cs”betűt fogjuk tanulni. Ha a tanító felkelti a gyerekek érdeklődését, a bevonódás már magától értetődik. A tanulók foglalkozni kezdenek a feladattal. Létrejön a feladattal kapcsolatos felelősség. Elkötelezettekké válnak. Nem felejtik otthon a játékaikat, készülnek a közös élményre a dramatizálásra. Az új ismeret belsővé válik, szükségét érzik a megértett tartalmak mások felé közvetítésének. Élményszerű beszámolókat tartanak szüleiknek, alig várják, hogy az új betűt minél többször elolvashassák. A jelenlegi egész napos oktatás keretein belül, házi feladat nem adható, ám a gyerekeknél azt tapasztalom, hogy az olvasás öröme, szeretete arra készteti őket, hogy olvasókönyvüket minden nap hazavigyék, és olvassanak belőle esténkét. Módszerem nem várt hozadéka, hogy a szülők által feltett szokásos kérdésre:

- Mi történt ma az iskolában?

 Nem a megszokott válasz :

- Semmi!- érkezik. A gyerekekből dől az élménybeszámoló, így akarva –akaratlan a szülő –gyerek közti kommunikációra is fejlesztő hatással van a módszerem. Több szülő mesélte, hogy a gyerekek szerint, nem tanulnak, csak egész nap játszanak az iskolában.(Melléklet: szülői kérdőívek)

 Természetesen ehhez szükség van arra a rengeteg képességfejlesztő játékra, melyet a hívómesék dramatizálásával párhuzamosan tanítok a gyerekeknek.

Hiszen a dramatizálás nem működhet előkészítő játékok nélkül. Az előkészítő játékok készségfejlesztő hatását a dramatikus rögtönzések fejlődésén keresztül mérhettem le. Ennél sokkal látványosabb eredményeket értem el a szellemi és testi gazdagodásban, mely lassan az iskolán kívüli hatásaiban is megnyilvánult. Az improvizációs képesség minden gyerekben ott rejlik, hiszen szabadidejükben rengeteg „mintha”játékot játszanak. Persze egy kötöttebb dramatikus rögtönzésnél, van aki bátortalanabb. Soha nem szabad erőltetni a szereplést. A visszahúzódóbb gyerekek legyenek csak szemlélői ezeknek az improvizációs hívómeséknek. Az érzelmi ráhangolódás így is megtörténik, és tapasztalataim alapján előbb –utóbb mindenki szeretne résztvevőjévé válni a mesének. Van olyan gyerek, akit a hangszerek, van akit a jelmezek, van akit az adott történet ragad magával. A tanító dolga, hogy türelmesen kivárja a megfelelő pillanatot, mert aki egyszer belekóstol a dramatikus játék varázslatába, többet nem akar kimaradni a játékból.

Maga a dramatikus rögtönzés tehát nem célom, hanem egy eszköz, mely megkönnyíti a gyerekek tanulási folyamatát.

„A kreatívitás jelensége ráirányít egy másik , éppolyan ősi és éppolyan jelentős , jól megragadható , elemezhető, a pszichológiai gyakorlatban felhasználható viselkadésmeghatározó jelenségre, a konstruktivizmusra mint helyzetalakító cselekvési készenlétre. Ahogyan a szorongás feszültségét veszélyjelző figyelmeztetésként éljük át, úgy a kreatívitásnak is van egy alapvető átélési módja :az alakító kíváncsiság, s az így végrehajtott helyzetmegoldás kísérő élménye , az önmegvalósítás”¹⁵

Betűország erdei tisztása, ahol nap mint nap találkozunk Nyuszkó Muszkó Tappancs tanító bácsival, önkéntelenül egy olyan szerepbe lépteti a gyerekeket, mely segítségével a betűtanulás folyamata nem keserves küzdelem, hanem egy könnyed játék. A tanár – diák között kialakult jó viszony rendkívül befolyásolja a tanítás eredményességét. A tanulási folyamatra irányuló kutatások is igazolják, hogy a tanulás nem csupán intellektuális folyamat, lényeges szerepet játszanak benne az érzelmi tényezők is. A megismerésben az érzelmek központi szerepet töltenek be.

¹⁵Mérei Ferenc:A pszichológiai labirintus Fondorlatok a kerülőutak a lelki életben Magyar Pszichoterápiai Társaság ,1989. 260.p.

„A 3-7 éves korú gyermek a szubjektív érdeklődés korában a csudás mesebeli alakok cselekvései érdeklik. Legjobban azt a verset , mesét szereti a gyermek amit eldanolhat, ,vagy még inkább , amelyet ezen kívül játékmozgásaival is kísérhet. Ezek az érzéki elemek megkönnyítik a tanulási folyamatot.”¹⁶

A kisgyermek szemléletes jelenségeket képes felidézni, gondolkodása közvetlen érzéki tapasztalatokhoz, gyakorlati cselekvéshez kötődik. A tanítási tartalmak ezáltal juttathatók el a tanulókhoz a legeredményesebben.

„A tanuláspszichológusok is bebizonyították, hogy a leghatékonyabban gyakorlati cselekedetek révén lehet tanulni:

10%-át jegyezzük meg annak, amit olvasunk,

20%-át, amit hallunk,

30%-át amit látunk,

50 %át, amit látunk és hallunk,

70%-át , amiről önmagunk beszélünk,

90%-át jegyezzük meg annak, amit önállóan kipróbálunk és végrehajtunk.”¹⁷

¹⁶Trencsényi László:A gyermektanulmányozó Nagy László a gyermek és művészet kapcsolatáról in:Drámapedagógiai Magazin ,különszám, Budapest, 2000, 48.p.

¹⁷Baji-Gál Ferencné: Drámapedagógia alkalmazása  Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 5.p.

13